Jogi közlemények és adatvédelmi nyilatkozat

A KRONOS Trade Kft. kijelenti, hogy a szolgáltatásain keresztül megszerzett adatokat a mindenkor hatályos magyarországi jogszabályoknak megfelelően kezeli.

Ön honlapunkat ingyenesen látogathatja, ehhez önmagáról semmilyen személyes adatot nem kell megadnia. A honlap meghatározott részeihez való hozzáférés azonban regisztrációhoz kötött. Önt a regisztráció során arra kérjük, hogy részünkre olyan információkat adjon meg, melyek személyes adatoknak minősülnek. Az adatok az adattulajdonos előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül harmadik személy részére nem kerülnek átadásra. A KRONOS Trade Kft. által Magyarországon képviselt NetSupport Software Ltd - az általa fejlesztett és forgalmazott szoftverek felhasználói vonatkozásában - ebből a szempontból nem minősül harmadik félnek. Az adattulajdonos az adatvédelmi és távközlési jogszabályokban meghatározott módon és esetekben az Ügyfélszolgálaton keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását.

A KRONOS Trade Kft.-nek, amennyiben úgy ítéli meg, lehetősége van bármely üzleti vonatkozású esetben elektronikus levélben, postán vagy telefonon felvenni a kapcsolatot az adattulajdonossal. Az adattulajdonosnak jogában áll ezt a kapcsolatfelvételt visszautasítani és a további kapcsolatfelvételt megtiltani.

A honlap használatával összefüggő bármely, adatvédelemmel kapcsolatos kérdésével kérjük, forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz.

A KRONOS Trade Kft. fenntartja a honlapon található információk megváltoztatásának jogát. A honlapon található információk általános jellegűek, kizárólag azt a célt szolgálják, hogy az ügyfelek érdeklődésére számot tartó kérdésekről tájékoztatást nyújtsanak.

A KRONOS Trade Kft. mindent elkövet annak érdekében, hogy a honlap hatályos és pontos információkat tartalmazzon, ennek ellenére hibák előfordulhatnak, egyes információk érvényüket veszíthetik. Ezért cégünk nem felelős a honlap tartalmáért, annak esetleges hibáiért vagy hiányosságaiért, illetve a tartalmának felhasználásából származó esetleges károkért. A KRONOS Trade Kft. nem felelős azért sem, hogy a honlapról letöltött információk vagy szoftverek működőképesek, vagy esetlegesen hibát tartalmaznak.

A honlapon található linkek némelyike olyan weboldalra mutat, amelyeket olyan harmadik személyek működtetnek, akik felett a KRONOS Trade Kft.-nek nincs ellenőrzési joga, ezért kizárjuk a felelősséget ezen oldalakon szereplő dokumentumok és szoftverek hibáiból eredő esetleges károkért.

ESET NOD32

Változások a KRONET levelezési beállításaiban

2010. július 28. 13:43

Szolgáltatásunk színvonalának növelése céljából a levelező szerverünkön futtatott szoftverek frissítését hajtjuk végre.

Az új verziók nem csak a levelező programok beállításában, hanem a rendszer stabilitásában és biztonságosabb működésében jelentenek változást.

Tovább »

ACTUAL - új fejlesztések és rendkívüli akció

2010. május 20. 10:15

A 2.1.37 verzióban ismét sok új fejlesztés látott napvilágot ügyviteli rendszerünkben, melyek a felhasználók igényei alapján kerültek kivitelezésre.
Az újítások mellett egy rendkívül kedvező árú, akciós csomaggal igyekszünk a kisvállalkozásokat hozzásegíteni egy átfogó rendszerhez, melyben az első kapcsolatfelvételtől a pénzügyi rendezésig minden kereskedelmi lépcsőfok lekövethető.

Tovább »

Tanulói Laptop program

2010. január 29. 18:09

Egy, a közelmúltban megjelent pályázaton oktatási intézmények több tízezer laptophoz juthatnak 100%-os állami támogatással. Ebből az alkalomból NetSupport School akciót hirdetünk meg.

Tovább »

Évvégi NetSupport akció - meghosszabbítva!

2010. január 12. 09:33

A 2009. év nagy előrelépést jelentett a NetSupport számára Magyarországon – megjelent az első magyar nyelvű NetSupport School oktatás támogatási szoftver változat. Ezt az eseményt az alábbi akciókkal szerettük volna emlékezetessé tenni, melyeket a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk.

Tovább »

Új rendszerüzemeltetési csomagok

2009. november 24. 09:40

Tapasztalatainkra alapozva négy szolgáltatási csomagot dolgoztunk ki.

Tovább »

A honlapunkon szereplő árak tartalmazzák az áfát.
© 2008 Kronos Trade Kft., minden jog fenntartva!