Comenius
Nemzetközi iskolai együttműködéseink a Comenius program keretében
A Xántus János Idegenforgalmi Gyakorló Középiskola 1997. óta testvériskolai kapcsolatot tart fenn a német Ursprinschule-val és az angliai St. Margaret's School-lal. A jó kapcsolatnak köszönhetően a 1998-2001-es időszakban a három iskola sikeresen teljesített egy Comenius projektet "European Cultural Panorama" címmel. Ez volt az első alkalom, hogy nemzetközi iskolai együttműködési pályázatot nyújtottunk be az Európai Unió Comenius programjában.
Az első pályázati ciklus három éve alatt tapasztalt sikeres együttműködésen felbuzdulva 2002-2005. között újabb nagy fába vágtuk a fejszét: megvalósítottuk második sikeres Comenius projektünket, melynek témája ezúttal a víz lett. A víz jelentőségét környezetvédelmi, kulturális, művészeti és tudományos oldalról is körüljártuk ("Water, the Essence of Life"). A projektben résztvevők köre bővült: Svédország, Izland és Románia is bekapcsolódott, majd a harmadik évben csatlakozott Belgium és Portugália, míg a svéd iskola az utolsó évben kimaradt. Az immáron 8 iskolát tartalmazó "nagy család" bebizonyította, hogy a sokféle nemzet igenis tud és akar együttműködni, képes tartalmas és alkotó jellegű munkára, hogy működik a munkamegosztás, a kölcsönös segítségnyújtás.
A "The Future in Our Hands" (A jövő a mi kezünkben van) című harmadik pályázatunk (2005-2008.) összesen nyolc ország közös tevékenységét jelentette. Sajnálatos módon a romániai partneriskola nem nyerte el a szükséges támogatást, ezért végleg kimaradt a körből, de belépett a csapatba Portugália és Lengyelország is. E 2008. nyarán lezárult hároméves projektünk céljaként a következőket fogalmaztuk meg: szeretnénk elérni, hogy tanulóink felfedezzék, illetve jobban megértsék a helyi, nemzeti és európai gazdasági, ipari és környezetvédelmi folyamatokat oly módon, hogy részükre lehetőséget teremtünk a kutatómunkára, illetve lehetővé tesszük számukra, hogy összehasonlíthassák az európai közös kihívások kezelésének különböző lehetséges módjait. Célunk volt, hogy diákjaink a projekt segítségével felelősséggel gondolkodó, aktív európai polgárokká váljanak, akik innovatív gondolkodásmódjukkal, gyakorlati tevékenységükkel közösségükre pozitív hatással lesznek. Az első projektévben a primer szektor és a környezet kapcsolatát vizsgáltuk, a második évben munkánk fókuszába a szekunder iparágak kerültek, míg az utolsó, projektzáró évet a harmadik szektor és környezetünk kölcsönhatásának szenteltük. Diákjaink nemzetközi csoportokban tevékenykedtek. Egy-egy csoport meghatározott témában végzett kutatásokat saját országában, majd a kapott eredményeket nemzetközi szinten vetették össze, vitatták meg. Ezen kívül tanulóink diákcseréken vettek részt, melyek során alkalmuk nyílt gyárlátogatásra, adott gyártási tevékenység részletes megismerésére, és hatan részt vehettek a projektciklust lezáró, Krakkóban megrendezett nemzetközi diákkonferencián.
Az elmúlt három év eseményeiről és tapasztalatairól honlapunkon diákok által írt beszámolókból, fotókból tájékozódhat az olvasó. Projektünk legfontosabb "termékei", eredményei (pl. nemzetközi receptgyűjtemény, a só felhasználásáról szóló tanulmány, nemzetközi útikönyv, mely kimondottan fiataloknak készült) a következő weboldalon részleteiben is megtekinthetőek: www.comenius.urspringschule.de. Comenius projektjeink célja az európai középiskolák és a Xántus János Középiskola közötti szoros és tartalmas együttműködés kialakítása, rendszeres személyes kapcsolat megteremtése a diákok és tanárok között, tanár- és diákcserék lebonyolítása, az eltérő nemzeti sajátosságok, gondolkodásmód, oktatási rendszerek felfedezése. Célunk továbbá, hogy partnereinkkel (és rajtuk keresztül egész Európával) megismertessük hazánkat, nevezetességeinket, kulturális és szellemi örökségünket, esetleges problémáinkat, nehézségeinket. Szeretnénk, ha diákjaink nyelvi képességei a projekt segítségével fejlődnének.
Jelenleg a sorban negyedik nyertes Comenius projektünk megvalósítását kezdtük meg (2008-2010), melynek címe : "Make a Difference - European Footprint on Our World". Aktuális pályázatunk sikereiről szintén honlapunkon tájékoztatjuk majd az érdeklődőket.



English version