Svéd kapcsolat
Svédországban jártunk
2008. május 13., Kedd
Már az előző este tele pakoltam a bőröndöm meleg ruhákkal és esőkabátokkal, mert a host-om mondta, hogy az idő várhatóan rosszabb lesz, mint az előző héten. Akkor ugyanis körülbelül 26 fok volt!
10.40-re kellet a repülőtéren kint lennünk, mert a gép 12.40-kor indult. Az utunk jól telt, nem volt semmi probléma és így 3 óra utazás után sikeresen megérkeztünk Stockholmba. Innen egy busszal mentünk az iskolába, ahol a svéd diákok már vártak minket. Elő volt készítve a vacsora és ott mindenki jól belakmározott.
Egy óra utazás Stockholmon keresztül és már meg is érkeztünk. Vacsora után odaadtam a család minden tagjának az ajándékot, amit hoztam nekik Magyarországról. Teljesen el voltak ájulva és nagyon örültek neki!
Este találkoztunk a többiekkel és szétnéztünk egy kicsit a belvárosban!
2008. május 14., Szerda
Aránylag korán kellett kelnem, mert már 8 órára bent kellett lennünk az iskolában. Minden reggel, amikor az iskolánál találkoztunk, itt kaptuk a reggelit. Ezután elmentünk megnézni a Wasa Múzeumot. A Wasa az egy viking hajó volt, amit 26 éven keresztül építettek és az első hajó útján elsüllyedt. A hajó súlypontja rosszul volt kiszámítva, ez okozta a süllyedést.
A múzeum éttermében ebédeltünk, ahol nem volt már újdonság, hogy halat vagy valamilyen tenger gyümölcsét kaptunk. A svédek imádják ezeket, úgyhogy kint létünk 80%-ában hasonló ételekben részesültünk!
Az iskolába 15 órára értünk vissza és 16 órakor előadtunk egy prezentációt az iskolánkról, Magyarország történelméről illetve nevezetességeiről és fővárosunkról! Persze ez alatt az előadás alatt iskolánk egyenruháját viseltük, hogy képviseljük azt! A vacsorát, amely 6 fogásból állt a felsőbb évesek készítették és szolgálták fel. Utána elhatároztuk, hogy elmegyünk bowlingozni, de az sajnos zárva volt, úgyhogy inkább hazamentünk.
2008. május 15., Csütörtök
Felkelés után, mikor elkészültünk, 6.57-kor elindultunk, mert kereken 7 órakor a busz ott volt, amivel minden reggel elmentünk a metróállomásig. Nem, mint itthon, hogy késik negyed órákat. Ott percre pontosan ott volt.
A reggelit ismét az iskola menzáján kaptuk. Majd elmentünk megnézni a Városházát majd a Királyi Palotát. Az idegenvezetés angolul zajlott.
Utána egy kis gyalogos városnézésen vettünk részt. Az eső esett, de azért így is tudtuk élvezni Stockholm utcáit és fjordjait.
A programok után, este elmentünk egy fesztiválra, X-Fm, ahol svéd hírességek léptek fel, énekeltek. A nézőközönség persze tombolt!
2008. május 16., Péntek
Az aznapi programunk az volt, hogy betekintettünk a svéd borászatba a Bor és Párlat Múzeumba. Mikor végeztünk, hogy a rossz idő miatt nem tudtunk elmenni a Skansenba, ami hasonlít a szentendreihez, így helyette szabadidőnk volt, amit a városban töltöttünk. Utána páran átjöttek hozzánk és egy csoportos DVD-zést rendeztünk. Jól szórakoztunk azon az estén is, és rengeteget nevettünk. Éjfélkor elkezdtek szállingózni hazafelé az emberek így hát mi is nyugovóra tértünk, mert tudtuk, hogy Szombaton családi nap és akkor közösen elmegyünk a vidámparkba.
2008. május 17., Szombat
A NAGY NAP! Már nagyon vártuk, hogy eljöjjön ez a nap, mert már rengeteg jót hallottunk a vidámparkról. Kaptunk egy karszalagot, amivel majdnem mindenre ingyen fel tudunk szállni. Az egész napot itt töltöttük, este 10-ig volt nyitva. Sokkal több hullámvasút és többféle szórakozási lehetőség van kint, mint az itthoniban. A Szabadesés volt a legnépszerűbb, ami 100 méter magas. Rengeteg hullámvasútra ültünk fel, volt, amelyik annyira tetszett, hogy többször is képesek voltunk kiállni a sort, ami nem mindig volt annyira hosszú.
Nyerési lehetőségeink is voltak. Szerencsekerékkel lehetett játszani, és ha a te számodon állt meg a kerék, nyerhettél egy nagy, 2 kg-os tábla csokit.
Találkoztunk Jason Mraz-zal is, aki egy hatalmas sztár Svédországban. Néhányan még fotót is készítettek vele!
A vidámpark után átmentünk az egyik svéd lány apartmanjába, ahol megünnepeltük a kint létünket és egyben el is búcsúztunk tőlük, mert tudtuk, hogy ez az utolsó esténk így közösen.
Nagyon örültünk, hogy megismertük a svéd cserediákokat és egy ilyen jó kapcsolatot alakítottunk ki velük. Körülbelül hajnali fél 2-kor indultunk el haza!
2008. május 18., Vasárnap
Eljött az utolsó nap!
...Hajnali 3-kor dőltem be az ágyba, és amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy már hajnalodik. Roppant fura volt. Fél 11 tájékán keltem fel és ittam egy joghurtot reggelire, immáron otthon, vagyis a cserediákom otthonában. Ezután mindent becsomagoltam, összekészítettem, mert lassan el kellett indulni a buszpályaudvarra. Indulásig még játszottunk a számítógépen, meg beszélgettünk a nyári tervekről. mikor eljött az indulás ideje, a szülőkkel együtt elmentünk a pályaudvarra és ott érzékeny búcsút vettünk egymástól. A többiek is már ott voltak, teljes harcfelszerelésben. Elindult a buszunk a repülőtérre... ...Viszont mikor megérkeztünk szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a járatunkat 3 órával arrébb rakták. Rengeteg időnk volt még az indulásig, amit a reptéren töltöttünk el, vásárlással, evéssel - ivással.
Viszont mikor felszálltunk a gépre tudtuk, hogy csak pár óra és újra otthon vagyunk. Szerencsére így is történt. Zökkenő mentes utunk volt hazafelé is. ár nagyon hiányoztak az itthoniak, de megígérhetem, hogy sosem fogjuk elfelejteni ezt az egy hetet Stockholmban!
Vége



English version