2005
Én így láttam...
Amikor egy évvel ezelőtt felmerült, hogy benevezünk a pályázatra, és esetleg kiutazhatunk Stockholmba dolgozni, akkor távolinak, és valótlannak tűnt, hogy sikerül bekerülni és nyerni. Azonban mégis sikerült, és jöttek a jobbnál jobb dolgok: csapatépítő tréning és svéd nyelvórák, amiket nagyon élveztünk. A sulinak vége lett, és a júniusi két hét még soha nem telt el ilyen hamar, mint ezen a nyáron. Amikor a repülőtéren álltam, akkor tudatosult bennem, hogy egy hónapra utazom a messzi ismeretlenbe dolgozni. Annyira izgalmasnak tűnt, egy hatalmas kihívásnak, ami egy életre szóló élmény lesz.
Az első napokban minden új volt, Stockholm gyönyörű, víz van a városban mindenhol, öblökkel, kikötőkkel és szigetekkel megtűzdelve, nem véletlen az elnevezés: Észak Velencéje. A metró, amit nehéz volt megszokni, főleg az én gyomrom tüntetett ellene, hidakon szeli keresztül a svéd fővárost, és a látvány ami elénk tárul, nem mindennapi. Diák apartmanokban laktunk a külvárosban, és itt sok külföldi diákkal ismerkedtünk meg, és születtek barátságok, ahogy a szállodákban is ahol dolgoztunk, mert mindenki kedves volt, segítőkész, és barátságos. Nagyon élveztük a munkát, és bármennyire is hihetetlen, de ez az egyik, ami a legjobban hiányzik, és persze az emberek, nagyon nehéz volt otthagyni őket.
Szabadidőnkben sok mindent csináltunk, 17 fokos tengerben fürdés, hajókázás, múzeumlátogatás, és persze ellátogattunk a svéd vidámparkba, a Gröna Lund-ba. Nem kis bátorsággal felültünk a katapultra, ami szépen lassan visz fel 80 méter magasba, ahonnan egyébként csodaszép a város, de erre alig ha tudsz figyelni, ugyanis hirtelen lezuhansz, 90 km/h sebességgel, de a földtől azért egy méterre megáll. Nem ciki ha elárulom, utána egy darabig remegett a kezem. A nagy kedvencem a hullámvasút volt, rengeteget nevettünk rajta, mikor egymás után újra és újra ráültünk, sokkal több mint 10szer!!!
Az egy hónap alatt sok minden történt, rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak, és nagyon jó volt részese lenni ennek a dolognak, és megismerni egy más világot, más embereket, és szokásokat. A kedvenc mondatommal fejezem be, ezt akkor mondták mindig amikor dolgoztunk: Take it easy! Azt hiszem nem hazudnék, ha ezzel a mondattal jellemezném a svéd mentalitást: vegyél mindent lazán!
Tószegi Dóra 12.E
Szakmai szemmel...
Részletek a nyári gyakorlatról írt beszámolókból
|
| "Az első héten a Housekeepingre voltunk beosztva, ami a szobák, folyosók, étterem és a közösségi területek takarítását jelentette. Ez a részleg az egyik legfontosabb a szállodákban. A takarítónőknek napi 22 szobát kell legalább kitakarítaniuk. Mi is takarítónőknek segítettünk: ágyneműt cseréltünk, port töröltünk, fürdőszobát, WC-t takarítottunk, porszívóztunk. A közösségi területek tisztításakor az üvegfelületeket, ajtókat, asztalokat, székeket és a padlót kellett tisztítanunk. Ez a hét volt a munka legnehezebb része, mivel kemény fizikai erőnlétet, állóképességet igényelt." Horváth Barbara, Hotel Infra City, Stockholm |
|
| "Ez alatt a három hét alatt több Scandic hotel sajátosságot is felfedeztünk. Az egyik ilyen a környezetvédelem és újrahasznosítás fontossága. Mind a Housekkeping, mind az étterem részlegen, már a konyhában külön kellett válogatnunk, a papír, üveg, könnyű és nehéz műanyag, illetve fém hulladékokat. A használt elemeket, akkumulátorokat az előcsarnokban, átlátszó hengerekben gyűjtötték." Lelutz Anikó, Hotel Infra City, Stockholm |
|
| "Második héten helyet cseréltünk Dorinával, aki eddig reggeliztetett és én kerültem az éttermi részre, ő pedig takarításra. Mindkettőnknek egyértelműen a reggeliztetés tetszett jobban!!! Nagyon kedves és kommunikatív volt ott a főnökünk, sokat nevettünk munka közben is. Itt a feladataimat már Dorina mondta el és ő mutatta meg mit hova kell tenni és minek hol a helye. Össze kellett szedni az étteremből a tálcákat, bevinni a konyhába, ott leszedni őket (óvatosan, hogy össze ne törjön valami, de azért nekem az utolsó nap sikerült eltörnöm egy poharat, amire azt mondták, hogy "balesetek előfordulnak")." Soós Brigitta, Täby Hotel, Stockholm |
| "Az egyenruháról még nem esett szó. Nem voltak túl kiöltözve a dolgozók, de mégis elegánsak voltak. A konyhán zöld hosszú kötényünk volt egy világosbarna pólóval. A recepción állóknak pedig "scandic-csíkos" felsőjük és fekete szoknyájuk. Téli időszakban komolyabbra vált a szálloda profilja, így az egyenruha is inkább formaruhává változik." Pataki Dorina, Täby Hotel, Stockholm |
|
|
| "Egy sün figura - aki a Sigge névre hallgat - jelzi a gyerekek számára kijelölt helyeket. Reggelinél van gyerekpult, ahol a Siggével díszített tányérokból ehetik a joghurtot, müzlit és palacsintát. A bárban külön gyerekmenüből választhatnak a gyerekes családok apróságai, ahol Siggés menükártya mutatja be a különböző ételeket. Ha pedig befejeződött az étkezés, a gyerekeknek lehetősége nyílik alkotásra is: a menü hátoldalán ugyanis színező van. Minden Scandic szállodában ugyanaz a családi politika van érvényben: a 13 éven aluli gyermekekért nem kell külön fizetni, ha a szüleik dupla ágyas szobát foglalnak." Hámori Fruzsina, Scandic Star Sollentuna |
|
| "A szállodában lehetőség van kisebb-nagyobb konferenciák megrendezésére is, 20 különböző méretű tárgyaló található, melyből a legnagyobb, a "Colosseum" 500 férőhelyes. Az igazgatónő minden hónapban itt tartja meg havi értékelését a szálloda összes dolgozója részvételével. Mindegyik tárgyalóterem jól megvilágított, szélessávú internet kapcsolattal, írásvetítővel, táblával, tévével és videóval felszerelt. Külön kérésre egyéb felszerelést is biztosítanak (pl. különböző méretű kivetítőket)." Papi Dorottya, Scandic Star Sollentuna |
|
| "Mindenben a vendég segítségére lenni - ez a hotel mottója.[...] A másik fontos motívum a hotel életében a munkamorál. Stefan Holmgren, a hotelmanager, szintén ezt tartja fontosnak. Úgy kerüli el a kellemetlenségeket, hogy mindenkinek meg kell ismernie a munkatársa beosztását, feladatait. Azaz mindenki minden részlegen dolgozik egy kicsit. (mondjuk 2-3 napot kéthavonta) Így mindenki tisztában van más munkájával, tiszteli azt, és nincs lenézés. Igen hatékony, mi is így "lettünk nevelve". Kajtár Tamás, Central Hotel, Stockholm |
|
| "A háromcsillagos szállodának ma 98 szobája van, melyek négy emeleten arányosan helyezkednek el. A szintek alakja egy-egy sirályt formáz, amint széttárt szárnyaival repül (a két végén félkör alakban végződik a folyosó). Azért választották ezt a motívumot, mert a hotel aulájának üvegtetőjén keresztül a tenger felől egész nap hallani lehet e madár hangos vijjogását. [...] Megismerkedtünk a Profil hotellánc számítógépes szobafoglalási programjával, a Picassoval, szobafoglalásokat vettünk fel, kijelentkezéseket, bejelentkezéseket intéztünk." Tanka Eszter, Central Hotel, Stockholm |
|
| "Minden reggel hétkor kezdtünk, és munka előtt elfogyaszthattuk a saját magunk által kiválasztott reggelinket a kényelmesen berendezett staff room-ban, mely a dolgozók komfortját szolgálja. A Scandic szállodalánc gondolata a Nordic Common Sense, miszerint megfelelő környezetet kell kiépíteni a vendég és a dolgozó számára egyaránt, hogy mindenki kellőképp elégedett legyen, segítve egymás munkáját, megteremtve ezzel a vendégnek a kellemes hangulatot a szállodában tartózkodása alatt." Kopp Krisztina, Scandic Alvik, Stockholm |
|
| "A gyermekes családok számára is ideális szállást nyújt az Alvik, hisz a Scandic szállodalánc egyik alapgondolata a gyermekközpontúság, célja ezzel a minél barátságosabb környezet kialakítása. Így az Alvik éttermében gyermeksarok van kialakítva televízióval és különböző játékokkal, a recepciónál pedig a children's check-in fogad minket. Emellett még a reggeli alatt kilenc-tíz óra tájban megjelenik Sigge, a Scandic süni, aki mosolyt csal a felnőttek és gyermekek arcára egyaránt. Egy hónapos gyakorlatunk alatt mi is többször bebújtunk Sigge bőrébe. Munkánk kedvenc része volt, mert szerettünk a gyerekekkel játszani és sok szeretetet kaptunk tőlük." Tószegi Dóra, Scandic Alvik, Stockholm |
|
| "A legjobban a hotel hangulata fogott meg. A már említett antik bútorok, a színek, az általában égő gyertyák felejthetetlen élményt nyújtottak számomra. Említenék egy másik dolgot is, hogy kihangsúlyozzam a gyakorlat hasznosságát: nekem ez volt eddig a leghosszabb idő, amit távol töltöttem otthonról. Ez önmagában arra készteti az embert, hogy gondoskodjon önmagáról. De mivel még dolgoztam is, ez még nagyobb önállóságot követelt." Guzmits Viktória, Columbus Hotel, Stockholm |
|
| "Minden hétköznap 7-10 óráig reggeliztettünk. Reggel 6: 30-ra már a szállodában voltunk és előkészítettük a már előre elkészített ételeket a büféasztalon. Kávét, teát főztünk, gyümölcsleveket töltöttünk, zöldséget és gyümölcsöt szeleteltünk, tojást főztünk, süteményt sütöttünk, ha kellett. Megtanultuk, hogyan kell a legegyszerűbb szalámit is olyan gyönyörűen tálalni, hogy másra rá se nézzen a vendég. Többször is tapasztalhattuk, hogy a vendégnek így is, úgy is, mindig igaza van, és jobban járunk, ha mosolygunk, amikor kiszolgáljuk őket, akár milyen is volt a napunk, mivel a vendégnek semmi köze nincs a magánéletünkhöz." Kispál Mónika, Columbus Hotel, Stockholm |
Tanári beszámoló
"Stockholm!!!!" - ordítottuk teli torokból Ferihegy II-n, amikor majd' egy hónapos külföldi munka után utoljára álltunk körbe, hogy elbúcsúzzunk, mert a szülők könnyes szemekkel, virágcsokrokkal, kutyával, kistestvérrel és tárt karokkal már ugrásra készen várták rég nem látott csemetéiket.
Ott álltam és arra gondoltam, eddig volt 12 gyerekem, most meg szeptemberig egy sem marad... Svédországban persze ez a 12 gyerek hirtelen felnőtt, hiszen felelősségteljes munkát végeztek hat csodaszép stockholmi hotelben, önállóan gondoskodtak magukról (bevásároltak, piacra jártak, főztek, mostak, takarítottak), szervezték életüket, képviselték iskolánkat, hazánkat.
Jó érzéssel gondolok vissza júliusra, mert úgy érzem, tartalmas napokat töltöttünk el kint, nem hagytunk veszni egyetlen percet sem, amit csak lehetett megnéztünk, felfedeztünk Stockholmból. A munkás hétköznapok után egész hétvégét betöltő programok következtek: kihajózás a svéd szigetvilágba, strandolás a tengerparton, városnézés orrvérzésig, éjszakai séta - mert még éjfélkor is világos van (eleinte alig tudtunk aludni, hiába függöny, sötétítő...)! Egyszer "átruccantunk" Finnországba is: a Baltikum leghatalmasabb, 12 emeletes óceánjáróján álmélkodtunk egy teljes napon át. Igazi különlegesség volt a Cosmonova névre hallgató 3D-s mozicsoda, a főváros szívében lüktető izgalmas Gröna Lund vidámpark, az öblökben tovasikló viking sétahajók és a svéd Skanzen, amely az első szabadtéri múzeum volt a világon. Nagyon megszerettük az óvárost (Gamla Stan), zegzugos kis utcáit, cukrászdáit, apró boltjait.
Még az sem szegte kedvünket, hogy döbbenten tapasztaltuk: a svédek bizony előszeretettel és gyakran vizelnek az utcára, liftekbe(!) és egyéb közös használatú helyekre (például metró), az arcunkba köhögnek és prüszkölnek, valamint versenyt szipognak egymással, mivel zsebkendőt egyáltalán nem használnak.
Rénszarvasos párna, rénszarvasos kulcstartó, rénszarvas hűtőmágnes, plüss rénszarvas, rénszarvas konzerv - nos ezekből jócskán lehetne találni a kint járt diákok rokonainál és barátainál. Bár a fenti mókás állatot csak az állatkertben figyelhettük meg testközelből, szavasokat láttunk a szállásunk környékén is, mert Svédországban a természet gyakorlatilag a bejárati ajtón túl kezdődik.
Igen, ettünk svéd húsgolyót, falatoztunk svédasztalról (tíz ujjunkat megnyaltuk ám!), sok lazacot elfogyasztottunk, és alaposan jóllaktunk a híres svéd eperből, ami július derekán érik, amikor nálunk már rég feledésbe merül az íze.
A svéd partneriskolánk diákjai igazán kitettek magukért: a Welcome Party-n olyan jól éreztük magunkat, hogy haza sem akaródzott menni.
A legjobban mégis akkor éreztem magam, amikor a hotelekben munkamegbeszélést és időközi értékelést tartottunk a szállodavezetőkkel: én voltam a büszke "Hungarian teacher", aki csupa-csupa jót, dicsérő szót, elismerést zsebelhetett be mindig pontos, precíz és ügyes tanulói után. Kedves Stockholm Team, ezúton is köszönöm nektek ezt a felejthetetlen nyarat!
Grabant Anita projektfelelős tanár
Stockholmban jártunk
Kérem, kapcsolják be biztonsági övüket, ezennel megkezdjük stockholmi kirándulásunkat. Első állomásunk a Kungshamra lesz. Ez egy svéd "lakótelep", ahol a nemzetek találkoznak: spanyolok, olaszok, németek, indiaiak, magyarok és persze svédek. Ez a hely szolgált szállásul a több mint 3 hetes ott tartózkodásunk alatt.
Következő állomásunk a Cosmonova, ami egy speciális mozi, ahol a vászon a plafonon található, így a nézők szinte fekve nézhetik végig a műsort. Három filmet is láttunk itt, egyik a csillagokról, másik a természeti katasztrófákról, harmadik pedig a Nílusról szólt. Ezeken az előadásokon szinte úgy érezhettük, hogy mi is az űrben lebegünk, vagy a Nílus vízén evezünk.
Ezek után kövessenek, kérem a Vasa Múzeumba, ami az öbölben található, itt egy középkori hajó roncsát emelték ki még az 1960as években. E köré a hajó köré épült ez a múzeum. Itt a hajó kiemelésének folyamatáról filmeket és maketteket is megtekinthetnek.
Hölgyeim és Uraim, haladjunk tovább és tekintsék meg a Zenemúzeumot. Ez Stockholm egyik legszórakoztatóbb múzeuma, ahol akár 3-4 órát is eltölthetnek különböző hangszerek kipróbálásával és több nemzet népi dallamaiba is belehallgathatnak. A híres svéd együttes, az ABBA összes számát megismerhetik és még videoklipet is készíthetnek!
Ötödik állomásunk a Városháza, itt található az a terem, ahol a híres Nobel-díj kerül átadásra. A különböző svéd történelmi időszakokat szebbnél szebb termeken keresztül követhetik nyomon.
Ezek után egy másik érdekes múzeumba, a Történelmi múzeumba nyerhetnek bepillantást, ahol szintén Svédország fontosabb történelmi eseményeiről tudhatnak meg bővebb információt. A múzeum talán legközkedveltebb szakasza a vikingekkel foglalkozik, itt a vikingek korát idéző ékszereket, kardokat és egyéb érdekességeket vásárolhatnak.
És végül, kis utunk zárásaként kellemes kikapcsolódást nyújt kicsik és nagyok számára egyaránt az Aquaria. Itt különböző tengeri élőlényeket és trópusi növényzetet is tanulmányozhatnak.
Ezennel utazásunk véget ért, de ha Stockholmban járnak, ne mulasszák el megtekinteni a Gamla Stan szigeten található híres bevásárlóutcát, a Drottninggatant, amit mi csak "zászlós utcának" nevezünk, mivel ezt a hosszú utcát különböző nemzetek zászlói díszítik. Ez a turisták kedvence! Köszönjük, hogy minket választottak! Végezetül svédül búcsúznék: Hej då!
Horváth Barbara 12.E
Szeretnék közreadni egy válogatást abból a kincsből, amely a kint töltött idő alatt gyülemlett fel kézzel írott üzenetekből. A stockholmi "mobilmentes" napok segítségével felfedeztük a levelezés reneszánszát... (Sms-t küldeni is nagyon drága volt, így abszolút részletesen meg kellett terveznünk minden programot, találkozót, valamint folyamatosan "üzenőfüzetet" és "üzenőlapokat" használtunk).
"Csókolom! Itt jártam én, a Brigusz. Összes magyar leleményességemmel hoztam sütit a hotelből, nemtom mennyi az idő... kb. 3. Puszi! Dorina is OK!"
"Mindenkinek! 5.10-kor a buszmegállóban! Identity-t hozzatok!!! Ofő"
"Csókolom, Tanárnő! Megjöttünk work-ből + shoppingból. 15.10 van. Jó mozizást! Brigu, Dorina "
"Megjöttünk munkából és változott a beosztásunk. Majd este elmondjuk! Kriszti, Dóri 15.30"
"Kedveseim! Este fél 9-kor szeánsz nálam! Ofő"
"Eszti + Tomi hazajöttek, ICA-ban voltak. Jó melónap volt!"
"Jó estét! Kb. fél 8 van (nincs nálunk óra). Viki, Brigi, Barbi, Anikó megjött Gröna Lundból!!!"
"Heysan - Hunman! Eszti, Tompi here."
"Csókolom! Én is megjöttem. Volt egy teljesen sikertelen bevásárlókörutam L. Dorina 16.10"
"Tanárnő! Viki, Móni páros itthon van. Kaptam ingyen képeslapot Jennytől! Puszi: Móni "
"Barbi, Anikó, Fruzsi hazajöttek. 16.03 Dorottya majd később jelentkezik, ne tessék izgulni! Barbi"
"Tanárnő! Eszter épségben hazaért a városból. 20.20. Nem tudom, elmondta-e Tanárnő a többieknek, hogy kell eljutni az Alvikhoz + Historiskahoz. Ha nem, jöjjön át a Tanárnő.(ha későn is ér haza!) Eszter"
"Kedveseim! A mozi 50 SEK volt végül - mindenkinek egyformán! Kérnék még egy tizest, a 70-eseknek visszaadok! Ofő"
"Csókolom! Hazajöttem melóból, 14.15 van, breakfast-en voltam és nem kellet HK-ra mennem utána, mert elengedett a Führer! Barbi"
"Anikó! Pablo szomszédjánál netezek! Kell még a lázmérő? Ofő"
"Tanárnő! Hoztam a 10 koronát, de nem tetszett itt lenni. Beraktam a leveles szekrénybe, a kódos ajtó mellett. Nem tudom, mennyi az idő, nincs nálam óra, mert már fürödtem. Puszi: Móni"
"Mindenkinek! Sollentunaba mentem 3-ra, utána piacra, kb. 6-kor jövök! Ofő"
"Tanárnő! Nálunk van a mappa! Nincs véletlenül eladó epre? Dóri, Fruzsi"
"Csókolom T. néni! Hazaértem 15.36! Voltam vásárolni is. Van egy játék, ami elemes, és vettem bele új elemet, de itthon kiderült, hogy nem működik, holnap megpróbálom visszacserélni! Vasárnap vettem kb. vagy pénteken. Puszi: Dorina"
"Tanárnő! Van még Blue-tack (nem tudom, hogy írják)?. Kérhetnénk? Fruzsi 21.20"
"Hazajöttünk (Viki, Brigi) 18.30, de majd megyünk el este és későn jövünk! Puszi!"
"Taby girls have arrived. 15.57. Találkozunk este a körbejárásnál! "
"Halihó! Tényleg voltunk itt! Én is (Anikó)!"
"Jó napot! Megjöttem! Jövök 21-re is! Most 14.00 lesz és szakad az eső! Puszi: Dorina"
"Csókolom! Columbus team itthon van! Mivel a T. nő tolla nem fog, hagyok itt egy másikat, jó? Üdv: Móni, Viki"



English version


















